1. fejezet
A tűz
- Hozzatok vizet! Gyorsan! Penny, hívd a tűzóltokat! Gyerünk! Vezessük ki gyorsan a lovakat! - éjfél volt. Az istállóban ( senki sem tudja hogy miért) tűz ütött ki. A lovak vadul nyihogtak, és szabadulni akartak a bokszukból. Többen fel-fel ágaskodtak, és szemükben látszódott a félelem. Greg beszaladt az égő istállóba, és egyszerre 3 lovat is kivezetett, majd átadta Anne-nak őket. Eközben Penny a nappaliba szaladt, és sietősen ütötte be a tűzóltóság számát.
- Jó napot! Penny Yorker vagyok! Tűz ütött ki az istállónkban, a Yorker Farmon! Tudják hol van, vagy mondjam a címet? Rendben! Kérem siessenek! Viszlát! - gyorsan letette a telefont, majd az istállóhoz rohant, hogy ő is segíthessen a lovakat a legelőkre vinni.
- Rendben! Most már csak 3 ló van hátra! - futott vissza Greg. Greg York, Penny, és Anne édesapja volt. Anne megkérte Pennyt, hogy nyugtatgassa a lovakat, amig ő az apját várja. Penny bólinott, majd belépett a legelőre, és óvatosan közeledett a lovak felé, nehogy megijedjenek a hirtelen mozdulattól. Sorban, minden egyes lóhoz odament. Nyugtató szavakat suttogott, miközben az egyik ló homlokát dörzsölgette. A ló végül ellazult. Penny nagyon jól értett a lovak nyelvén, de annyira nem szeretett lovagolni, mint Anne. Sokkal jobban érdeklődött a számítógépes játékok iránt...
-Anne hozom az utolsó három lovat! - kiáltotta Greg.
Már majdnem kiléptek az istállóból, amikor a férfi elengedte a lovakat, amik kiszaladtak az égő épületből.
-Apa! Gyere már ki onnan! Gyere gyorsan!! Fuss!- kiabálta Anne.
Greg éppen megindult, amikor egy égő gerenda esett elé.
-Apa! Ne! - Anne zokogott. Még látta apja alakját a tűz mögött. Egy percig még reménykedett, hogy kijut onnan valahogy, de olyan erős volt már bent a füst... Egyszer csak... a férfi... összerogyott... Anne már soha többé nem látta onnan felkelni őt...
- Még alaposan meg kell vizsgálnunk az épületet, hogy meg tudjuk állapítani, mi okozhatta a tüzet - magyarázta a tűzoltó Anne-nek. De a lány, nem nagyon figyelt rá. Újra és újra lejátszódott a fejében az, amikor apja a földre esik. És nem kel fel többé. Ismét a sírás keringte, de erősnek kellett maradnia. Csak bólogatott, mintha mindent értene, amit a tűzoltó mondd.
- Hé, Ted! - kiáltotta egy tűzoltó. Az Anne-val beszélgetett férfi, odament kollégájához. Anne nagyon akarta hallani, hogy mit beszélnek, de túl messze álltak. Ted csak bólogatott, majd szomorúan Anne-ra pillantott. Anne-nak nem kellett hallania hogy miről beszélnek... Tudta, hogy apjáról van szó. Ted közeledett felé.
-Anne... Megtaláltuk... édesapád...holttestét...- Ted nehezen formálta a szavakat. Nem tudta finomabban elmondani Anne-nak a rossz hírt. A lány nem válaszolt, csak lehorgasztotta fejét, hogy Ted ne lássa a könnycseppeket a szemeiben.
- Őszintén nagyon sajnálom Anne... De most elvisszük a... - Ted nem akarta másodszor is kimondani azt a szót. Holttest. Elviszik apa holttestét. Hallotta Anne a fejében a hangot. Ez nem lehet igaz! Gondolta. Biztosan csak egy rossz álom! Nem lehet igaz! Apa nem halhatott meg!
-Anne! Anne! Hahó! Tudom, most szörnyen nehéz neked, de kérlek figyelj rám! Mivel te sem, és a húgod sem nagykorú, és semelyik rokonotok nem él itt, kihelyezünk mellétek egy felnőttet, akire számíthattok... Így könnyebb lesz, meglátod! - simogatta meg a lány karját.
-Nem kell! Magunk is elboldogulunk! Ráadásul jövőre betöltöm a 18-at, úgyhogy gyakorlatilag már nagykorúnak számítok... - mondta határozottan Anne.
- Ezt a gyámhatóságnak nem lehet ilyen könnyen bemesélni... - viccelődött Ted. De Anne most nem volt vicces hangulatában.
- Pillanat és visszajövök, felhívom a gyámodat, hogy jöjjön ide!
Azzal Ted félre állt. Anne nagyot sóhajtott, és szemével Pennyt kereste. A húga a karmában állt, és még mindig a lovakat nyugtatgatta. Szemében látta a könnyeket. Már éppen oda akart menni hozzá, hogy átölelje, amikor Ted visszaért hozzá.
- Beszéltem vele. Azt mondta, hogy csak holnapra tud ideérni. Éjszakára nem akarom hogy egyedül legyetek, úgy hogy...
- Elleszünk! Kérlek Ted! Elleszünk mi... Csak egy kis magányra van szükségünk rendben? - kérlelte Anne.
Ted bólintott, azzal a tűzolók összepakoltak, és elhajtottak a farmról.
Anne és Penny némán ültek a teraszon. Anne a legelésző lovakra pillantott. Hirtelen elmosolyodott. De amint megpillantotta a félig megégett istállót, azonnal lehervadt az ajkáról a mosoly. Először is, rendbe kell pofoznunk az istállót... De ez elég költséges. Szerintem nincs annyi spórolt pénzünk, úgyhogy be kell majd mennem a bankba. Meg kell etetnem és itatnom a 16 lovunkat. Le kell ápolnom, és le kell futószáraznom őket. A saját lovammal is tőrődnöm kell. Fel kell készítenem a következő, 1 hónap múlva lévő díjugrató versenyre. És persze ki kell takaritani a bokszokat, és a felszereléseket is le kell tisztítani. Fel kell seperni az udvart, meg kell locsolni a virágokat... Jézusom, mennyi mennyi teendő! Nem is tudom hogy apa hogy bírta mind ezt! Ekkor Anne belül érzett valami meleget. Rájött, hogy apja mennyire kitartó volt. Imádta a lovakat. A hivatalos szakmája marha tenyésztő volt. Akkor kezdte el meg szeretni a lovakat, amikor anyjukkal találkozott. Rögtön beleszeretett a karcsú, hosszú szőkésbarna hajú, kék szemű, kedves nőbe. Ja persze.. Nagyon kedves! Alig hogy megszülettünk, már ott is hagyott minket! Milyen anya képes ilyet tenni a gyermekeivel? Anne elhatározta, hogy apjuk miatt, ő is olyan kitartó lesz! Letörölte a könnycseppeket az arcáról, és Pennyre nézett.
- Penny... mostantól a saját lábunkon kell elboldogolnunk... Remélem az iskolai teendők mellett, tudsz nekem segíteni az istállóban is...
Penny bólinott.
- Fogjuk fel úgy, mintha egy nagy kalandba kezdenénk! Mostantól, új élet vár ránk...
